Lakástakarék: Ezt tudja!

0

Nagyon népszerű a lakástakarék általi megtakarítási lehetőség, melynek keretében 10% feletti garantált hozamot lehet elérni a 30%-os állami támogatás révén. Az állami támogatás mértéke maximum évi 72 ezer forint lehet, amit havi 20 ezer forintos befizetések mellett érhetünk el. Azonban létezik olyan lakástakarék-pénztár, ahol a havi befizetésünk szerződésenként akár 40 ezer forint is lehet, de az államtól így is „csak” 72 ezer forintot kapunk évente. Ilyen esetben viszont nő a szerződéses összegünk is, így 10 éves időtartamra a felvehető hitellel együtt 13,6 millió forint lesz a lakáscélra fordítható pénzünk.

Igen! Ennyit ad az állam évente: [dt_counto to=”72000″][/dt_counto]

Az állami támogatás viszont többszörözhető, ehhez olyan közeli hozzátartozót kell megjelölnünk kedvezményezettként, aki adott időben nem rendelkezik lakástakarékkal.

A megtakarítás időtartama minimum 4, de maximum 10 év lehet. Bármelyiket is választjuk, a negyedik évet követően az addig befizetett összeg, állami támogatással és betéti kamattal együtt már lakáscélra fordítható.

Milyen lakáscélok lehetnek?

  • új vagy használt lakás vásárlása
  • bővítés, építés
  • felújítás, korszerűsítés
  • meglévő lakáshitel kifizetése
  • víz-, áram-, gázvezeték, csapadékvíz-elvezető és szennyvízcsatorna, szilárd
  • burkolatú út, járda, kerítés, központi fűtés, informatikai hálózati kapcsolat
  • (internetelérés, telefon, kábeltelevízió) kiépítése, javítása, szerelése
  • nyugdíjasházban lakáshasználati jog megvásárlása

Ingatlan kizárólag családi ház, lakás vagy tanya ingatlan lehet. Nyaralóra például nem fordíthatjuk a megtakarítást.

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More